Több mint másfélszeresére emelheti a varsói kormány a Lengyel Országos Rádió és Televízió Tanács (KRRiT) idei büdzséjét - adta hírül a Business Insider Polska. Ezt azzal magyarázzák, hogy a pluszjuttatás a Telemetria Polska nevű projekt megvalósításának finanszírozásához kell.. Erre évi 40 millió zlotyt (közel hárommilliárd forint) kell kiadni, de a teljes költség eléri a 80 milliót.
Amikor a Jog és Igazságosság (PiS) átvette a hatalmat 2015-ben, szinte az első dolga volt a lengyel média átrendezése. A televíziók hírműsoraiban a régi stábokból alig maradt ember - ennek megfelelően a köztévék politikai és hírműsorait pont úgy nem lehet elfogulatlannak tekinteni immár, mint Magyarországon. Az embereket vagy egyenesen kirúgták, vagy olyan helyzetbe hozták, hogy azok maguktól mondtak fel.
Kapcsolódó
A Telemetria Polskának az lenne a célja, hogy egyetlen szervezetben vizsgálja a tévék, a rádiók és az internet nézettségét. Jelenleg Lengyelországban a médiára vonatkozó vizsgálatokat néhány cég végzi, más méri a tévék nézettségét, más a rádiók hallgatottságát, megint más az internet látogatottságát. A KRRiT projektje már két éve készen van, de eddig újra és újra elbukott a teszteken. Tavaly 40 millió zlotyt akartak rászánni, de a parlament felére csökkentette ezt az összeget. Mint kiderült, a tanács ezt sem tudta kifizetni, és 10 millió visszakerült az államkasszába.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban