Elmondta, a pénzintézetek most világszerte megismétlik, és a veszélyességüket illetően sok esetben túlszárnyalják azokat az ügyleteket, amelyek a pénzpiaci összeomláshoz vezettek 2007-ben: nőtt az összetett pénzügyi termékek, a tőzsdén kívüli (OTC) termékek kereskedése, illetve egyre nagyobb méreteket ölt az úgynevezett árnyékbanki tevékenység. Eközben csökkent a felügyeleti hatóságok rálátása a toxikus, elértéktelenedett eszközökkel való ügyletekre - tette hozzá.
"Ahova a szabályozók korábban sem láttak be, oda még mindig nem látnak, és ahol volt egy kis rálátásuk, ott most kevesebb" - fogalmazott.
Tavares, aki egyben a portugál piacfelügyeleti hatóság vezetője, elmondta: jóllehet már hatályos az új uniós szabályozás, egészen 2015-ig nem javít a helyzeten, amikor is az Európai Unió új pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve hatályba lép.
Úgy fogalmazott: "ma a megismétlődését, és néhány esetben fokozódását látjuk annak a helyzetnek, ami öt éve volt. Tavaly 900 ezer új terméket dobtak piacra az Európai Unióban, ez többszöröse a 2007. évi 200 ezernek - mondta.
"Nőtt a tőzsdén kívüli termékekkel való ügyletek, illetve a szabályozott piacokon a nem transzparens kereskedés aránya" - fogalmazott, hozzátéve, hogy világpiaci szinten az ügyletek kevesebb mint fele minősül transzparensnek.
Az ilyen, átláthatatlan termékek közé sorolt egyes visszavásárlási megállapodásokat és a tőzsdén jegyzett alapok által bonyolított ügyleteket, amelyek során kiskereskedelmi befektetőknek adják el termékeiket. Emellett aggodalomra ad okot az is, hogy világszerte nőtt a pénzintézetek és a gazdaságok tőkeáttétele. A pénzügyi eszközöknek a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya immár új csúcsra szökött a legnagyobb gazdaságokban, mint az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban - tette hozzá.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!