A magyar politikus a többnapos esemény megnyitó előadójaként a közszféra korrupciótól való megtisztításának fontosságát hangsúlyozta és a magyar korrupcióellenes programot mutatta be. Az államtitkár a határokon átnyúló, "emberi gyengeségekre" visszavezethető magatartásról beszélt, amely ellen egyre nehezebb fellépni, azért is, mert a bűnelkövetők egyre kifinomultabban, a legmodernebb technikát és technológiát használva igyekeznek a bizonyítékokat eltüntetni.
Rétvári az MTI kérdésére elmondta, Magyarország egyrészt azért kapott meghívót és kiemelt szerepet a konferencián, mert a két ország közötti kapcsolatok egyre szorosabbak, másrészt, mert a magyar gyakorlatot jó példaként tartják számon.
A kedden kezdődött több napos eseményen a kelet-közép-európai régió és Ázsia negyvennégy országának szakemberei, diplomatái, a területet állami, kormányzati szinten felügyelő politikusai vesznek részt. "Magyarország és Kína a korrupció elleni fellépésre vonatkozó kétoldalú megállapodást készít elő, ami további jele a kapcsolatok kiterjedésének" - mondta az államtitkár, s hozzátette, hogy a szakmai megbeszélések első napján több szó esett az adatnyilvánosságról, a nyitottság, az átláthatóság biztosításának szükségességéről.
Rétvári megjegyezte, a kínai intézményrendszer az ország és a vele arányosan jelentkező probléma méreteihez illeszkedően "gigantikus"; állami, tartományi hálózat működik, amely még pártszervezeteket is ellenőriz. A KIM parlamenti államtitkára kedden külön is találkozott a Felügyeleti Minisztérium vezetőjével, Ma Vennel (Ma Wen), akinek tárcája "a hatékony, fegyelmezett, tiszta és becsületes" kormányzati működésért, továbbá a köztisztviselők oktatásáért felelős.
Rétvári Bence még elmondta, a héten felkeresi a kínai Baráti Társaságok Szövetségét, ahol az önkormányzati együttműködésről fog eszmecserét folytatni és a Társadalomtudományi Akadémiába is ellátogat, ahol a két ország, illetve különböző egyetemek, műhelyek közötti tudományos együttműködés lehetőségeiről tárgyal majd.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el