„Megismételjük, hogy a leghatározottabban elítéljük az Orosz Föderáció Ukrajnával szemben jelenleg is zajló, provokálatlan és indokolatlan agressziós háborúját. Ez a nemzetközi jog, köztük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának súlyos megsértését jelenti” – ez a harmadik pontja annak az ENSZ-közgyűlésben kiadott diplomáciai elítélő nyilatkozatnak, amelyet Magyarország is aláírt az EU-tagállamok, valamint az Egyesült Államok mellett.
A szöveg a francia ENSZ-diplomácia honlapjára került fel a héten augusztus 26-i keltezéssel, a szöveg lényege pedig az, hogy az ukrajnai háborúban Oroszország az atomfegyverek leszereléséről szóló atomsorompó-egyezmény betartásával ellentétes kijelentéseket tett, valamint hogy veszélyeztetik a hadműveleteik a világ nukleáris biztonságát.
„Elítéljük az Orosz Föderáció veszélyes nukleáris retorikáját, cselekedeteit és provokatív kijelentéseit a nukleáris riasztási szint emeléséről, amelyek nincsenek összhangban az ENSZ Biztonsági Tanács állandó vezetőinek a nukleáris háború megelőzéséről és a fegyverkezési versenyek elkerüléséről szóló, nemrégiben elfogadott közös nyilatkozatával” – áll a szövegben.
A Moszkvával szemben visszafogottan nyilatkozó, az orosz háborús agressziót azonban elítélő magyar külügy most viszont az egészen élesen fogalmazó állásfoglalást is aláírta. Ebben például olyan megfogalmazások is szerepelnek, minthogy a nyilatkozó országok „mélységes aggodalmunkat fejezik ki amiatt, hogy az Orosz Föderáció – amely nukleáris fegyverrel rendelkező állam –, aláássa a nemzetközi békét, biztonságot és stabilitást, a nemzetközi atomsorompó-architektúrát, valamint az atomsorompó-szerződés integritását és célkitűzéseit az Ukrajna ellen folytatott illegális agressziós háborújával.”
„Elítéljük az Orosz Föderáció cselekedeteit, amelyek teljes mértékben figyelmen kívül hagyják nemzetközi kötelezettségeit és kötelezettségvállalásait, és elárulják azokat a biztonsági biztosítékokat, amelyeket az Orosz Föderáció az 1994-es budapesti memorandum alapján nyújtott Ukrajnának, Ukrajna atomfegyverrel nem rendelkező államként az atomsorompó-szerződéshez való csatlakozásával összefüggésben” – áll a szövegben, amely kitér a Zsaporizszsja Atomerőmű orosz megszállására.
„Továbbra is mély aggodalommal tölt el bennünket az a súlyos fenyegetés, amelyet az ukrán nukleáris létesítmények elfoglalása és az orosz fegyveres erők egyéb akciói jelentenek e létesítmények biztonságára és védelmére nézve, jelentősen megnövelve egy nukleáris baleset vagy incidens kockázatát, és veszélyeztetve Ukrajna, a szomszédos államok és a nemzetközi közösség lakosságát. Ezek az intézkedések aláássák a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség azon képességét is, hogy Ukrajnában végrehajtsa fontos biztosítéki feladatát, és továbbra is ellenőrizze Ukrajna nukleáris tevékenységeinek békés jellegét” – szól az elítélő nyilatkozat 8. pontja. A nyilatkozattal az uniós országok azt is követelik, hogy az oroszok hagyják el az elfoglalt zaporizzsjai létesítményt, segítsék az ukrán hatóságokat és a nemzetközi megfigyelőket, hogy az erőmű biztonságosan működhessen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)