A francia felsőház által elfogadott nyugdíjreform leglényegesebb eleme, hogy a mostani 62 évről fokozatosan 64 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt. Mindezt a francia szenátus tagjai 195 szavazattal 112 ellenében hagyták jóvá – írja a Reuters.
A francia szenátus által szombaton zöld utat kapott nyugdíjreformról Emmanuel Macron francia elnök már számos alkalommal elmondta: hiába okozott országos felháborodást a nyugdíjreform terve az országban, ő csak azért is át fogja erőltetni. És mint a mellékelt ábra mutatja, ez már részben sikerült is neki.
A francia szenátus annak ellenére szavazta meg az új nyugdíjtörvényt, hogy már hetedik hónapja zajlanak az országot megbénító megmozdulások a reform, ezen belül is a nyugdíjkorhatár 62 évről 64 évre emelése miatt. Azt az országos közvélemény-kutatások is visszaigazolták, hogy Emmanuel Macron most elfogadott nyugdíjreform-csomagja rendkívül népszerűtlen a francia társadalomban.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a törvénytervezet egyelőre a francia felsőházban aratott sikert, még előtte áll az alsó- és felsőházi képviselőkből álló vegyes bizottság felülvizsgálata, amely várhatóan szerdán fog megtörténni.
Ha a vegyes bizottság is meg tud egyezni az új nyugdíjreform-törvény szövegéről, akkor a végső szavazásra már csütörtökön sor kerülhet Franciaországban.
A francia elnökkel tárgyal hétfőn Orbán Viktor
Munkavacsora keretében tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel hétfőn Párizsban – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Francia sajtójelentések szerint a találkozóra a március végi EU-csúcs előkészületei keretében kerül sor. A megtárgyalandó témák között az aktuális európai ügyeket, az ukrajnai háborút, az európai versenyképességet, az energiaügyeket és az európai védelmi ipar helyzetét emelték ki. A francia elnök legutóbb 2021 végén járt Magyarországon, akkor Orbán Viktor mellett találkozott ellenzéki vezetőkkel is.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki