A dán székhelyű, nemzetközi befektetési bank negyedik negyedéves kitekintése előrebocsátja, hogy az S&P 500 indexbe tartozó - nem pénzügyi - vállalatok idén 20 százalékos tőkearányos megtérülést hoztak. A robottechnikában, az űrkutatásban és a palagáz kitermelésében tevékenykedő cégeket emelte ki Garnry.
A másik tény, amelyre a politikusok ritkán, a gazdasági szakértők pedig a legutóbbi időkig alig hivatkoztak, a társadalmi nyugtalanság. Ma már ismertek a görög- és spanyolországi megmozdulások, de Németország sem feszültségmentes, hiszen 10 éve alig volt béremelés - tette hozzá.
A Saxo Bank elemzői Európában és Kínában kevésbé bíznak, az USA-ban látják a növekedés motorját. Kína nagy hibát vétett akkor, amikor elhanyagolta a belső fogyasztást, és az egygyerekes családmodellel visszafogta a jövőbeli munkaerőt. A novemberi pártkongresszust egy év vákuum követi, ennyi idő kell arra, hogy az új vezetők megalkossák gazdasági stratégiájukat.
Az Egyesült Államokban a növekedést egy veszély fenyegeti: a korábbi törvények alapján végrehajtandó 600 milliárd dolláros kiadáscsökkentés. A két párt megegyezésével azonban ez elhúzható, és három negyedév alatt annyira lecseng, hogy nem hat drasztikusan a gazdaságra.
Az árupiacon - az amerikai és kelet-európai aszály miatt - 40 százalékkal emelkedett a búza, a kukorica és a szója ára. A magasabb ár hosszabb ideig megmarad. Az igazi veszélyt azonban az Izrael és Irán közti konfliktus jelenti az árupiacon. Ha kitörne a háború, akkor drasztikusan emelkednének az olajárak - mondta a részvénypiaci stratéga.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon