Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője pénteken bejelentette, hogy a konzultáció mostantól november 30-áig tart. A skót választók egyrészt egy kifejezetten erre a célra létrehozott honlapon fejthetik ki véleményüket a függetlenségről, másrészt az SNP 120 ezer regisztrált tagja kérdőíveket is kap, és a párt azt kéri tőlük, hogy a november végi határidőig mindegyikük havonta legalább öt emberrel töltesse ki e nyomtatványokat.
Az SNP emellett utasította parlamenti képviselőit arra, hogy választókörzeteikben rendszeres fórumokat tartsanak a függetlenség kérdéséről.
Nicola Sturgeon Stirlingben ismertette a konzultációs tervet, nem messze attól a csatatértől, ahol William Wallace felkelőserege 1297-ben a skót függetlenségi háború egyik legnagyobb győzelmét aratta a hódító angol haderő felett.
A skót miniszterelnök kijelentette: a brit EU-tagságról júniusban rendezett népszavazás óta - amelyen országos átlagban szűk többséggel, 51,9 százalékkal a kilépésre szavazók győztek - minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy Skóciában most többen voksolnának a függetlenségre, mint az önállósodásról két éve tartott referendumon.
A skót függetlenségről 2014 szeptemberében rendeztek népszavazást, de akkor az elszakadást ellenző tábor győzött 55,3 százalékos többséggel.
A brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazáson ugyanakkor a skót választók 62 százaléka a bennmaradásra voksolt, és Nicola Sturgeon azóta több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy ismét napirendre került Skócia függetlenné válásának kérdése, mivel Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére "kirángassák" az Európai Unióból.
A konzultációt bejelentő pénteki beszédében is kijelentette a miniszterelnök, hogy "napirenden kell tartani" a függetlenné válás lehetőségét. Továbbra sem tekint magától értetődőnek semmit a függetlenség ügyével kapcsolatban, de úgy gondolja, hogy Skócia függetlenné válásának támogatottsága erősödni fog, amint egyértelművé válik, hogy ez a legjobb, vagy az egyetlen módja a skót érdekek megvédésének.
A függetlenséget pártolók mindazonáltal a legfrissebb felmérések szerint továbbra sincsenek többségben. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov által a The Times című konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett, pénteken ismertetett vizsgálat szerint a skót választók 50 százaléka nem is akar újabb népszavazást a függetlenségről, és csak 37 százalék szeretné, ha a skót kormány ismét referendumot írna ki. Ha ez megtörténne, 54 százalék ismét a függetlenné válás ellen voksolna, és 46 százalék szavazna az elszakadásra Nagy-Britanniától.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el