A 2027 elejétől megvalósítandó, évi 1 millió tonna (1,2 milliárd köbméter) LNG szállításáról szóló megállapodás a földgáz növekedő felhasználását fedezi Lengyelországban és a térségben – idézi az MTI Daniel Obajteket.
A PKN Orlen szerint a szerződés évi 8 millió tonnára növeli a vállalat által az amerikai LNG behozatalára kötött szerződések volumenét.
A szállítmányok döntő részét – 6,5 millió tonnát – úgynevezett FOB (Free on Board) megállapodások keretében valósítják meg, vagyis a Nemzetközi Kereskedelmi Feltételek (INCOTERMS) értelmében a szállító a hajóra rakodásig állja a költségeket és intézi az ügyeket. A PKN Orlen ezért saját, nyolc tartályhajóból álló flottát hozott létre. Az első két hajót hosszútávú bérleti szerződés alapján tavaly decemberben vették át egy dél-koreai gyártótól.
Lengyelország gáztározói csurig vannak
A vezérigazgató közölte, a lengyelországi gáztározók töltöttsége 100 százalékos, 3,2 milliárd köbméter földgázt tárolnak ott. A hazai gázkitermelés évi 3,7 milliárd köbmétert tesz ki.
A norvég gázt Lengyelországba szállító, évi 10 milliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe gázvezetéknek a PKN Orlen által lekötött volumene pedig 6,5 milliárd köbméter. A norvég talapzaton maga az Orlen-csoport körülbelül 3 milliárd köbméter gázt termel ki, ezt a mennyiséget tervek szerint a következő években 4 milliárd köbméterre növelik.
Maciej Malecki lengyel kincstárügyiminiszter-helyettes bejelentette,
a balti-tengeri Swinoujsciében működő gázkikötő kapacitása egy éven belül 2 milliárd köbméterrel, évi 8,3 milliárd köbméterre bővül.
A lengyelországi gázfogyasztás 2021-ben 20 milliárd köbméter volt. Tavaly áprilisban az ország levált az orosz gáztól.
A gázszükségleteket Varsó katari LNG behozatalával is fedezi, a swinoujsiciei kikötőbe emellett Afrikából és Dél-Amerikából is érkezett LNG.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)