Talán nincs még egy olyan európai ország, mint Lengyelország, amelyben világosabb lenne a politikai küzdelem a populista-nacionalista politikai erő és a liberális irányzat között - írja Tony Barber, a Financial Times publicistája. Egy radikális jobboldali párt, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) és egy mérsékelt jobboldali koalíció, a Polgári Platform (PO) vezette csoport méri össze erejét az elnökválasztás július 12-én tartandó második fordulójában. Az elsőben június 28-án Andrzej Duda, az előbbi jelöltje az exit pollok szerint a szavazatok 42 kapta, míg az ellenfél színeiben induló Rafal Trzaskowski, Varsó főpolgármestere 30 százalékkal lett második. A részvétel a hivatalos adat szerint 53 százalékos volt.
A tét nem egyszerűen az, hogy ki lesz Lengyelország következő államfője, hanem az, hogy milyen szerepet játszik majd az ország a nemzetközi porondon, különösen az EU-ban. Ha Duda marad az elnök, az a PiS uniós és hazai bírálói szerint javítaná a kormánypárt lehetőségeit arra, hogy folytassa az ország eltérítését a liberális demokráciától és a jog uralmának érvényesítésétől. Trzaskowksi sikere viszont ennek éppen ellenkezőjét eredményezné: a magyarországinál erősebb, a franciánál gyengébb elnöki hatalommal éve az ellenzék megfékezheti a PiS törekvéseit. A történet vége akár előrehozott parlamenti választások kiírása lehet a 2023. őszi időpont előtt.
A nagy európai meccs
Az ellenzék győzelme a legújabb jele lenne, hogy az illiberális, jobboldali nacionalista politika, az EU-val szembeni ellenállás veszít az erejéből ahhoz képes, amit elért az elmúlt négy évben. Az elmúlt időszakban az osztrák, a román, a szlovák választásokon kerültek hasonló alternatívával szembe a szavazók, és a végeredmény vegyes képet mutat. Az amerikai kormány támogatását élvező Freedom House civil szervezet szerint például Magyarország és Szerbia már csupán részben szabad ország.
Abban is hasonlít a lengyel helyzet más országokéra, hogy a két fél hasonló szavazói bázist képvisel. Duda és a PiS a közepes és kistelepüléseken, vidéken erős, míg a liberális ellenzék a nagyvárosokban. Az előbbi szavazóbázisához olyanok tartoznak, akik díjazzák a kormány osztogató gazdaságpolitikáját és egyetértenek katolikus keresztény retorikájával, míg az utóbbiéhoz olyanok, akik nyitottabbak a Lengyelországon túli külvilág felé.
Politikai egyszeregy
A második fordulóba jutott két jelöltre a politikai egyszeregyhez tartozó feladat vár: ki kell bővíteniük szavazóbázisukat olyanokkal, akik nem tartoznak közvetlen támogatóik közé. Duda jól kampányol, azzal tüzeli vidéki szavazóit, hogy a PiS többet tett értük, mint a liberális demokraták, akik a rendszerváltás utáni évtizedekben vezették az országot. Ugyanakkor bár próbálta magát államférfiként eladni az elmúlt években, valójában elsüllyedt a napi politika mocsarában. Szoros kapcsolata a kormánypárttal sokakat arra ösztönözhet, hogy proteszt szavazatot adjanak le ellene ellenfelét támogatva.
Trzaskowski nyilvánvalóan liberálisabb nézeteket képvisel szociális és morális területen is, mint a lengyel társadalom nagy része. Nincs esélye legyőzni Dudát, ha nem tudja bővíteni szavazóbázisát a mérsékelt konzervatívok körében, akik egy része úgy érzi, hogy a PiS túl messze ment támadásaival a kulturális pluralizmus ellen, illetve jobboldali összeesküvés-elméleteivel.
Csodára lesz szükség
Az lengyelországi egyik kommentár szerint Trzaskowskinak egyenesen csodára lesz szüksége, hogy megnyerje a második fordulót. Egyrészt azért, mert a pletykák szerint a köztévé igazgatója hetek óta azon töri magát, hogy kibányásszon valamit a kárára, án ami ennél jelentősebb, hogy az első és a második forduló között 20 százaléknyi plusz támogatásra, azaz minimum még 2 millió szavazóra lenne szüksége. Ez eddig még senkinek sem jött össze. Ezért ha nyerni akar, teljesen más kampányt kell folytatnia, mint eddig.A Kantar közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése szerint a második fordulóban Andrzej Duda a szavazatok 45,4 százalékára számíthat, míg Rafal Trzaskowski 44,7 százalékot érhet el - azaz a különbség kettejük között csak néhány tized lesz. A megkérdezettek 10 százaléka úgy felelt, hogy még nem tudja, kire adja voksát.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)