A Jog és Igazságosság már hétfőn nyújtott be választási panaszt a lengyel legfelsőbb bíróságnál. A szavazatok újbóli megszámlálását száz egyéni választókerület közül hat olyanban kéri, ahol nem túl nagy különbség van a nyertes ellenzéki jelölt és a szenátusba be nem jutott PiS-jelölt eredménye között. A különbség emellett kisebb az érvénytelennek minősített szavazatok számánál.
A fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció három választókerületben szeretné a szenátusi szavazás megismétlését feltételezett választási szabálytalanságok miatt.
Az október 13-ai parlamenti választáson a fő törvényhozó testületben, a 460 tagú szejmben a PiS újból abszolút többséget szerzett (235 mandátum), a 100 fős szenátusban viszont az ellenzék lehet erősebb, miután a kormánypártnak csak 48 szenátora van, bejutott továbbá egy, a PiS-hez közel álló független képviselő. Közben a KO-nak 43 mandátuma van, 8 felsőházi hely pedig más ellenzéki tömörüléseknek, illetve az őket támogató függetleneknek jutott.
Egyes választókörzetek eredményeinek felülvizsgálata ezért döntő hatással lehet a felsőházi erőviszonyokra. A felsőház a többi között elutasíthatja a szejmben megszavazott törvényeket, amelyeket azonban az alsóházi többség ismét jóváhagyhat.
A KO képviselői kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a lengyel parlamenti választási folyamatot szeptembertől megfigyelő missziója vezetőjével, Jan Petersennel találkoztak Varsóban. A KO-t vezető Polgári Platform (PO) elnöke, Grzegorz Schetyna ezt követően közölte: arra kérte Petersent, hogy az EBESZ ellenőrizze a szavazatok esetleges újraszámlálásának átláthatóságát is.
A varsói székhelyű ODIHR, vagyis az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala közölte: a lengyel választások utáni helyzetet figyelemmel kísérik, és az erre vonatkozó elemzéseket beiktatják majd a zárójelentésbe.
A lengyel legfelsőbb bíróság még nem döntötte el, hogy elrendelik-e a szavazatok újraszámlálását. Az összes benyújtott választási panaszt a szavazás időpontját követő 90 napon belül bírálják el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Németország beáll a sor elejére és magával húzza európai partnereit is

Elrejtette a kamerákat, úgy adott ki szállásokat egy apartmantulajdonos

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal

Néma népbetegség okoz komoly problémát, már másfél millió magyart érint

Üzentek az időhúzó Putyinnak: erőteljes, robusztus terv jöhet, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítsék
