A második helyen befutó fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO) 27,4 százalékot ért el.
A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből álló baloldali szövetség a voksok 12,56 százalékát nyerte el
Kapcsolódó
A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre 8,55 százalék szavazott.
Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,81 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).
A 61,74 százalékos részvételi arány rekordmagas volt az 1989 utáni választások történetében.
Felsőház
A felsőházban az ellenzék lehet erősebb, miután PiS pártnak csak 48 szenátora, valamint egy, a kormánypárthoz közeli független képviselő került be
Az egyéni kerületekben választott felsőház többek között elutasíthatja a szejmben megszavazott törvényeket, amelyeket azonban az alsóházi többség ismét jóváhagyhat. Az alsóházban a PiS a végeredmények szerint önálló többséggel rendelkezik.
A PiS-nek 48 felsőházi mandátum jutott, ugyanennyi mandátumra tettek szert az ellenzéki tömörülések is. Közülük a Polgári Koalíciónak (KO) 43 mandátuma van, a Lengyel Parasztpárt (PSL) listájáról hárman, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) listájáról pedig ketten kerültek be. Emellett négy független szenátort is megválasztottak, közülük hármat az ellenzékhez, egyet pedig a PiS-hez közelinek tartanak.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt