Florin Citu az általa szombatra összehívott végrehajtó bizottsági ülésen jelentette be lemondását, amelytől azonban a pártvezetés ellene lázadó többsége távol maradt. Miután az ülés nem volt határozatképes, Citu a párt titkárságán is iktatta lemondását.
Sajtóértesülések szerint felajánlották neki, hogy - legalábbis a tavaszi ülésszak végéig - megmaradhat a szenátus elnöki tisztségében, ha önként távozik. Citu azzal hárította el a házelnöki tisztség sorsára vonatkozó újságírói kérdést, hogy az "másik megbeszélés" tárgya lesz.
Kapcsolódó
Lemondott ugyanakkor Citu legfőbb bizalmasa, Dan Vilceanu is a párt főtitkári tisztségéről. Vilceanu jelezte: hamarosan lemond az európai alapokért felelős miniszteri tisztségről is.
Az amerikai látogatásáról hazatérő Citut csütörtökön szólították fel lemondásra a párt alelnökei és a területi szervezetek vezetői, akik egyebek mellett azt vetik a szemére, hogy feszültséget szít a PNL és koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) között, továbbá népszerűtlensége "lehúzza" a PNL-t, amelynek a támogatottsága a legfrissebb felmérés szerint (a 2020-as választásokon elért 26 százalékról) 16 százalékra csökkent.
Citu szombaton elismerte: "nehezen megemészthető kompromisszum" volt számára a PSD-vel kötött nagykoalíciós megállapodás, és azt remélte: sikerül az ország és a PNL előtt tornyosuló problémákról nyíltan beszélnie a párt többi vezetőjével, de távollétük azt bizonyítja, hogy "hiányzott belőlük a bátorság". Citu szerint a PNL felelőssége, hogy megőrizze és érvényesítse a kormányzásban a liberális értékeket.
Az akkor még miniszterelnöki tisztségben lévő Citut tavaly szeptemberben választották meg a PNL élére, a tavalyi elhúzódó kormányválság során tanúsított hajthatatlan magatartása miatt azonban bizalmi indexe egyszámjegyűre apadt. Az Avangarde csütörtökön közzétett felmérése szerint a megkérdezettek alig hat százaléka mondta azt, hogy bízik benne.
A román média arra számít, hogy a párt legnépszerűbb politikusát, Nicolae Ciuca miniszterelnököt választják elnökké a PNL hamarosan összehívandó rendkívüli tisztújító kongresszusán - írta az MTI
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba