Az üzleti-politikai napilap, amely hozzáfért hivatalos dokumentumokhoz és vállalati feljegyzésekhez, a hajózási-szállítmányozási adatbázisok megvizsgálása után jutott arra a megállapításra, hogy legalább hat kínai hajó segített Phenjannak. Ezek a hajók Hongkongban bejegyzett kínai vállalatok tulajdonában voltak, részvényeseik kínai állampolgárok, akik anyaországi címeket adtak meg - idézi az MTI.
A The Wall Street Journal hangsúlyozza, hogy műholdas fotók és amerikai tisztségviselők által gyűjtött, különféle hírszerzési információk részletes bizonyítékokat szolgáltatnak a szankciók kínai megsértésére. A teherhajókat név szerint beazonosították és mozgásukat is nyomon követték. Így rögzítették azt is, hogy vagy észak-koreai kikötőkben vetettek horgonyt és szállítottak onnan árut Oroszországba és Vietnamba, vagy a nyílt tengeren rakták át szállítmányukat az egy másik hajóra.
Kapcsolódó
A lap hírszerzési forrásokra hivatkozva tudósít arról is, hogy a kínai hajók manőverek egész sorát hajtották végre, hogy ezzel próbálják leplezni az ENSZ-szankciók kijátszását. Az Egyesült Államok az információkat továbbította az ENSZ szankciókkal foglalkozó bizottságához és decemberben formálisan is felkérte a testületet, hogy nyilvánítsa ki: a szóban forgó teherhajók megsértették a világszervezet büntetőintézkedéseit.
Kína ellenezte a kérést, viszont azt lehetővé tette, hogy négy másik teherszállító hajót - amelynek nem volt köze a titkos szállításokhoz - feketelistára tegyenek. A Kína által megjelölt hajókat aztán az ENSZ valóban a tilalmi jegyzékre tette, de az amerikai hírszerzés által beazonosított hat hajó nem volt közöttük.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még augusztusban hozott határozatot az észak-koreai szén, vasérc, ólom és haláru exportjának tilalmára, megfosztva ezzel Phenjant becslések szerint évi egymilliárd dollár értékű keményvaluta-bevételétől.
Képünk illusztráció
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút