Egy nemrégiben 5 ezer légiutas-kísérő körében végzett felmérés szerint 85 százalékuknak kellett foglalkoznia rosszul viselkedő utasokkal, és minden ötödik számolt be valamilyen "fizikai incidensről".
Sara Nelson a rossz munkakörülményekért a renitens utasok mellett a hiányzó munkaerőt is okolja. Tény, hogy a nagy légitársaságok folyamatosan toboroznak, van olyan cég, amely bónuszt ajánl saját kollégáinak, ha új embereket találnak. A Wizz Air a múlt héten jelentette be, hogy 800 légiutas-kísérőt vesz fel még idén.
Kapcsolódó
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal szerint a fegyelmezetlen utasok elleni bírságok mára meghaladják az 1 millió dollárt. A hivatal az év eleje óta közel 3900 bejelentést kapott fegyelmezetlen utasokról, 2900 esetben pedig olyanokról, akik nem voltak hajlandók rendesen viselni a maszkot.
"A maszkból mindenkinek elege van. Az utasok is utálják, hogy a több órás út során viselniük kell, ugyanakkor a személyzet egész nap 14-15 órán át hordja" - mondta Nelson a Yahoo Finance-nak.
Az elnök szerint sokszor maguk a légitársaságok sem könnyítik meg saját kollégáik helyzetét. A United Airlines például 2014-ben megtiltotta, hogy rögzítőszalaggal kötözzék meg a teljesen kezelhetetlen, már a gép biztonságát veszélyeztető agresszív utasokat, pedig sokszor ez az egyetlen eszköz. Nemrég a Frontier Airlines egyik utasát kellett hasonlóképpen ártalmatlanná tenni.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart