Útvonalak tömkelegén függesztette fel a járatait a romániai Blue Air fapados légitársaság annak ellenére, hogy kezdődik az idegenforgalmi szezon - írja a Maszol. Közel két tucat nemzetközi útvonalon függesztette fel a járatait a vállalat. Az intézkedés főleg a Bukarestből induló, illetve oda érkező járatokat érinti, de kolozsvári és iași-i tevékenységét is visszafogja a romániai fapados társaság.
A Blue Air gépei nem közlekednek többek között az erdélyi város és London, Madrid, Párizs, valamint Amszterdam között. A cég tájékoztatása szerint az intézkedés hatálya célállomásonként változik, és a szeptember 20. és október 30. közti időintervallumba esik. Korábban a Blue Air bejelentette, hogy négy másik útvonalon végleg beszünteti a tevékenységét. Ezek egyike a Bukarest–Suceava, a másik három pedig nemzetközi útvonal.
Kapcsolódó
Mindez arra utal, hogy súlyosbodnak a társaság pénzügyi gondjai. Egy korábbi interjúban Váradi József, az egyik nagy versenytárs Wizz Air vezérigazgatója kijelentette, hogy a Tarom és a Blue Air csődközeli állapotban vannak, kizárólag a nekik juttatott állami támogatásnak köszönhető, hogy még működni tudnak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba