A madridi központi kormány pénteken döntött arról, hogy országszerte be kell zárni az éjszakai klubokat és bárokat, de a többi étterem és kocsma is csak éjjel 1-ig lehet nyitva, éjféltől új vendégeket sem fogadhatnak. Az idősotthonokban minden új felvételt PCR-teszthez kötöttek, és szigorították a látogatási lehetőségeket is.
Salvador Illa egészségügyi miniszter figyelmeztette a fiatalokat, hogy szigorúan büntetni fogják az utcai italozást, és megtiltották a nyilvános területen való dohányzást azokban az esetekben, amikor nem tartható a kétméteres távolság. Ezen kívül azt javasolta az embereknek, hogy egyszerre maximum tízen találkozzanak, lehetőleg ne zárt térben - olvasható a portálon.
Illa szerint azonban a helyzet nem összehasonlítható az áprilisival, hiszen többnyire fiatal, enyhe tüneteket produkáló betegekről van szó, és korábbi stádiumban sikerül azonosítani a fertőzötteket.
Baszkföldön egészségügyi vészhelyzetet hirdettek, miután vasárnap 364 új fertőzöttet azonosítottak, előző nap pedig 610-et.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná