A Covid-19-járvány miatt idén csökkent az emberiség ökológiai lábnyoma. Idén három héttel később, augusztus 22-én jön el az a nap, amikor az emberiség elfogyasztja az egy évre elegendő erőforrásait - írja az Euronews.
A Global Footprint Network adatai szerint tavaly már július 29-én eljött ez a nap. A szervezet adatai szerint az emberiség ökológiai lábnyoma mintegy 10 százalékkal csökkent, de még így is annyi erőforrást használtunk el, mintha 1,6 Föld állna a rendelkezésünkre.
Kapcsolódó
Az ökológusok szerint a fogyasztásunk felét az élelmiszertermelés adja, de sokat számítanak a közlekedésre és az energiatermelésre fordított erőforrások, valamint az is, hogy mennyire védjük meg a természetes élőhelyeket.
Ha az emberiség felhagyna a szénalapú energiagazdasággal, az 93 nappal késleltetné a túlfogyasztás napját. Az élelmiszerpazarlás felére csökkentése további 13 napot adna hozzá. Ha minden évben öt nappal sikerülne kitolni ezt a dátumot, akkor 2050-re az emberiség már nem lenne deficites, és csak annyi erőforrást használna, amennyi meg tud újulni a Földön.
Ehhez mindenki hozzá tud járulni az épületek szigetelésével, az élelmiszerpazarlás csökkentésével, és az energiatakarékos közlekedési módok használatával, állítják a kutatók.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat