Az Adatok Pátosz Nélkül nevű elemzőcsoport úgy saccolja, hogy Szlovákiában a koronavírus delta variánsa nagyjából július közepén kezd el terjedni, augusztusra pedig már ez lehet a domináns mutáció az országban - írta a pozsonyi Új Szó. Eközben az egészségügyi minisztérium információi alapján június végéig összesen bő másfél millió személy kapta meg a vakcinák második dózisát, vagyis a teljes lakosság közel 28 százaléka számít védettnek a delta variáns ellen, amihez a szakértők szerint két szúrás kell.
Arról azonban nincsenek pontos adatok, hogy összesen hány személy lesz hajlandó a közeljövőben beoltatni magát. Erre a problémára próbáltak megoldást találni a legújabb Eurobarometer-felmérés készítői. A kutatás május végén zajlott, összesen 26 ezer személyt kérdeztek meg, tagállamonként mintegy ezret. Az elemzők elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek mikor szeretnék beoltatni magukat.
Kapcsolódó
A szlovákiai megkérdezettek 30 százaléka azt felelte, hogy ő már be van oltva. Ez az arány nagyjából megegyezik az egészségügyi tárca adataival (az első dózist a lakosság 36 százaléka, a másodikat a lakosság 28 százaléka kapta meg). A megkérdezettek további 19 százaléka azt válaszolta, hogy még nem adatta be a vakcinát, de a közeljövőben mindenképpen beoltatja magát, 14 százalékuk azt mondta, hogy még 2021-ben regisztrálni fog az oltásra, de nem biztos, hogy a közeljövőben.
Ezzel szemben 17 százalékuk azt felelte, hogy sosem fog regisztrálni a vírus elleni vakcináért. A bizonytalanok aránya is magasnak mondható: a válaszadók 12 százaléka mondta azt, hogy csak valamikor a távolabbi jövőben oltatná be magát, hat százalékuk pedig nem tudott válaszolni a kérdésre. A megkérdezettek két százaléka titkolja, mit gondol a vakcinákról. Az EU-ban átlag négyötöd-egyötöd a vakcinát bevállaló és elutasítók aránya..
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Mi történt a lakáspiacon 2025-ben? Elképesztő energiákat mozgósított az ország