Tedrosz Adamon Gebrejeszusz szerint aggasztó a megbetegedések és az érintett országok számának növekedése.
Péntekig az új koronavírus több mint 83 ezer embert fertőzött meg, és Ázsia, Európa, Amerika után megjelent Afrikában is és immár csaknem 60 országot érint.
Michael Ryan, a WHO sürgősségi programjainak igazgatója Kína példájára hivatkozva újságírók előtt kijelentette, hogy korlátozó intézkedésekkel határozottan meg lehet állítani a járványt.
Koronavírus
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá