Ez a vírus hetekre kórházba juttathat, vagy akár meg is ölhet. De még ha nem is betegedtek meg, az a döntésetek, hogy hová mentek, élet és halál közti különbséget jelentheti valaki más számára - idézi a főigazgató szavait a portál.
Kiemelte azt is, hogy nemcsak az országok, de a nemzedékek közötti együttműködésre is szükség van a világjárvány feltartóztatása érdekében.
Az otthoni karanténban lévő embereknek azt üzente, különösen vigyázniuk kell magukra, étkezzenek egészségesen, ne dohányozzanak és ne fogyasszanak alkoholt. Ügyeljenek szellemi és testi egészségükre is és törődjenek a családdal.
Tedrosz szerint a WHO Kínában talált egy beszállítót, amely gyorsan tudna védőfelszereléssel szolgálni.
Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet egészségügyi válsághelyzetekkel foglalkozó missziójának vezetője a védőfelszerelések és a vírus kimutatására szolgáló tesztek hiánya mellett azt hangsúlyozta, hogy az utazási korlátozások és a légijáratok leállítása szállítási nehézségekkel hátráltatja a koronavírussal szembeni küzdelmet.
Koronavírus
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot