A The Lancet Infectious Diseases című folyóiratban ismertetett kínai tanulmány kimutatta, hogy a Sinopharm vakcina két adagja után az omikron egyes alváltozatai ellen az antitestek nagy része nem volt kimutatható, és az emlékeztető oltás csak részben állította vissza őket.
A tanulmányt azért készítették el, mert Kína továbbra is fenntartja a "nulla Covid politikát", amelynek célja a járványkitörések megelőzése vagy annak felszámolása.
A BBIBP-CorV nevű vakcina egyike a Kínában engedélyezett két Sinopharm Covid-oltásnak, és egyben ez a "fő oltás", amelyet az állami tulajdonú cég exportál - írja a Reuters.
A tanulmány szerint a BBIBP-CorV vakcinából két adagot kapott 25 személy esetében a "semlegeítő aktivitás" - az olyan alváltozatokkal szemben, mint a BA.2.12.1 és a BA.4/BA.5 - nem vagy csak minimálisan volt kimutatható.
Az említett alváltozatokkal szembeni aktivitást csak a kétadagos készítmény után emlékeztető oltást kapó alanyok 24-48 százalékánál figyelték meg a kutatók.
Az arány némileg javult azoknál, akik a Chongqing Zhifei Biological Products egy másik, Kínában engedélyezett oltóanyag harmadik injekcióját kapták - írja a portál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál