A korlátozások enyhítését több feltételhez kötötték, elsődlegesen ahhoz, hogy az üzletekbe való belépéshez, illetve az istentiszteleten való részvételhez negatív Covid-teszttel kell rendelkezni. Ezenfelül mindkét esetben - tehát az üzletekben és a templomokban is - be kell tartani azt a korlátozást, hogy 15 négyzetméteres területen legfeljebb egy ember tartózkodhat. Hasonló feltételek mellett megnyithatják kapuikat a múzeumok, a könyvtárak és a szállodák is, utóbbiak viszont továbbra sem nyithatják meg éttermeiket - írja az MTI.
"Vékony jégen mozgunk (.) felelősségteljes hozzáállás nélkül visszatérhetünk oda, ahol voltunk" - mondta a korlátozások enyhítése kapcsán Igor Matovic, aki miniszterelnök-helyettesi posztja mellett a pénzügyi tárcát is vezeti.
Javul a helyzet
Eközben Eduard Heger kormányfő Pozsonyban arról tájékoztatott, hogy adataik szerint javul a járványhelyzet, csökken a kórházban ápoltak száma, s így a jövő héttől már az ország egyetlen járása sem lesz "fekete" - vagyis a legrosszabb besorolású a járványhelyzetet jellemző úgynevezett "Covid-szemafor" szerint. A kórházban koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek száma jelenleg közel két és fél ezer a múlt heti csaknem 3 ezerhez képest.
Szlovákiában már egy hónapja lassan, de folyamatosan csökken az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma, közel egy hete hasonló trend figyelhető meg a kór miatt kórházban ápoltak, illetve a kórnak tulajdonított új halálesetek tekintetében is.
Feloldhatják az életkori korlátozásokat
Az országban jelenleg a Pfizer, az AstraZeneca és a Moderna oltóanyagait használják. A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ adatai szerint a már legalább egy védőoltással beoltottak száma kedden 870 ezer volt, közülük csaknem 300 ezren már a második adagot is megkapták.
Keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter bejelentette: elképzelhető, hogy feloldják az oltásra jelenleg vonatkozó életkori korlátozásokat, ami azt jelentené, hogy a 40 évnél fiatalabbak is regisztrálhatnának az oltóanyag beadására.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el