Magyarics Tamás ezek közé sorolta a NATO, a klímaegyezmény, a szíriai és az ukrajnai konfliktus, valamint az Oroszországhoz fűződő viszony kérdését, hangsúlyozva, hogy az amerikai kereskedelmi hiány miatt gazdasági kérdésekben is "egyet nem értés van" több állammal, köztük Németországgal - írja az MTI.
Azt mondta: alakíthat az erőviszonyokon, ha rendszeressé válik az amerikai cseppfolyósított földgáz szállítása Európába, mivel ez csökkentheti Oroszország 35 százalékos arányát a kontinens energiaellátásában. A közép-európai államok szerepéről szólva pedig a szakértő arról beszélt, hogy ezek az országok "egyfajta ellensúlyt jelenthetnek a francia-német tengellyel szemben", ráadásul a térség felértékelődése várható a brexitet - Nagy-Britannia uniós kilépését - követően.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val