A francia vadászszövetség, az ONCF kimutatása azt mutatja, hogy amíg 1990-1991-ben 150 ezer vaddisznót lőttek ki az 551 500 négyzetkilométeres országban, addig 2016-2017-ben 700 ezret, de még ez sem elegendő, mert - amint Christine Saint-Andrieux, az ONCF kutatója mondja - egyszerűn nem képesek megfékezni az igen szapora állomány növekedését.
Ráadásul az sem bátorítja a vadászokat, hogy Bretagne-ban például csak 50 eurót fizetnek egy-egy disznó elejtéséért, ugyanakkor a bérvadásztató társaságok egyenesen etetik az állatokat, hogy pörgessék az üzletet, de a gazdák kerítéseiben okozott kárt nem térítik meg - írja az agroinform.hu.
A vadászok regionális szövetsége ugyan fizet némi kártérítést azoknak a gazdáknak, akik földjét a vaddisznók tönkreteszik, de Jean-Baptiste Mainsard, a francia agrárkamara tagja szerint korántsem eleget.
"Amikor kiküldenek egy szakértőt, aki úgy dönt, hogy a kár kevesebb mint 200 euró, vagy a kár a földterület három százalékán tapasztalható, a mezőgazdasági termelő nem kap semmit, és még fizetnie kell a szakértői díjat" - mondja Mainsard, aki szerint a lehetséges megoldások egyike az lenne, hogy a vadászatot könnyebbé kell tenni. Csakhogy a vadászok legtöbbje csak hétvégén jár ki, és többnyire megelégszik egy szerencsés lövéssel, de munkaként nem akarja végezni az állományritkítást. Ötven euróért nem éri meg - idézi a portál.
Kép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy