Ezen értékelés szerint sokat kellene még tenni ahhoz, hogy a következő évtized végére sikerüljön az üvegházhatású gázok kibocsátásának 40 százalékos csökkentése az 1990-es szinthez képest.
Amennyiben a tagállamok csak a jelenlegi intézkedéseiket folytatják, az mindössze 30 százalékos mérséklést tenne lehetővé, de még akkor is csupán 36 százalék fog teljesülni, ha addig minden egyes tervezett intézkedést végrehajtanak.
Kapcsolódó
A koppenhágai székhelyű ügynökség üdvözölte, hogy tavaly mintegy 2 százalékos csökkenést regisztráltak az előző évhez képest, azonban arra figyelmeztetett, hogy a növekvő energiafogyasztás nehezíti a megújuló források arányának emelkedését. Kiemelték: tíz tagállam jó úton halad a rövid távú, 2020-as célkitűzések elérése felé, de csak háromról - Görögországról Portugáliáról, Svédországról - mondható ez el a 2030-as célokat illetően is.
Az EEA hangsúlyozta, hogy határozottabb fellépésre van szükség az energiahatékonyság fokozása és a közlekedési szektor zöldítése terén. Utóbbi az egyetlen olyan ágazat, amelyben jelenleg is nő a károsanyag-kibocsátás.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke fontos célkitűzésként határozta meg az EU úgynevezett szén-dioxid-semlegességének elérését 2050-re, valamint a már elfogadott klímavédelmi célok számottevő szigorítását.
Sokak szerint mindazonáltal a közösség nem veszi elég komolyan ezt a kérdést, az európai uniós vezetők legutóbbi kétnapos csúcsértekezletén például mindössze 12 percet szenteltek a klímavédelmi témának.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

Perkálni kell húsvéttól, fizetős lesz Velence
