A James Cook Egyetem szakemberei szerint a világ korallzátonyai el fognak tűnni 2070-re, amennyiben a klímaváltozás a jelenlegi ütemben zajlik tovább. A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmányukban a kutatók emlékeztetnek arra, hogy még a fokozott védelmet élvező, világörökségi helyszínek közé tartozó korallzátonyok is súlyos károkat szenvedtek 1980 óta a regionális és globális korallfehéredések miatt - derül ki a portál cikkéből.
A Nagy-korallzátony megóvása érdekében például az ausztrál törvényalkotóknak gondoskodniuk kellene a szénerőművek megújuló energiaforrásokkal való helyettesítéséről, a szárazföldön megvalósítható akvakultúra (vízművelés) kialakításáról, valamint a szárazföldi növényzet és vizenyős területek helyreállításáról vagy rehabilitációjáról a koralltelep 425 ezer négyzetkilométeres körzetében.
Ezek az intézkedések segíthetnek a globális emisszió visszaszorításában, a szén-dioxid megkötésében, annak megakadályozásában, hogy a mezőgazdasági folyadéktöbblet a part menti zátonyok területére kerüljön, továbbá javítanák az emberek életkörülményeit és az élelmiszerbiztonságot.
A szakemberek szerint a korallzátonyok védelmét célzó jelenlegi módszerek azért sikertelenek, mert elsődlegesen a zátonyok biológiai sokféleségének megőrzésére és a sérült koralltelepek helyreállítására összpontosítanak. Azonban az akváriumokban nevelt korallok betelepítésére irányuló erőfeszítések hatástalanok, ha a legfőbb fenyegetéseket nem sikerül kiiktatni.
A szakemberek szerint a zátonyok el fognak tűnni, ha nem kezeljük hanyatlásuk okának gyökerét, a globális szén-dioxid-kibocsátást a 2010-es szint 45 százalékára kell csökkenteni 2030-ig.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük