Az egyhetes sztrájk egybeesik a szeptember 23-án, New Yorkban tartott ENSZ-klímacsúccsal. Több híres színész, köztük Emma Thompson és Mark Ruffalo is aláírta azt az António Guterres ENSZ-főtitkárnak címzett nyílt levelet, mely az Egyesült Államokban nagyon elterjedt és súlyosan környezetszennező, hidraulikus repesztés (fracking) nevű, az olaj kitermelésekor használt technikát tiltaná be. Donald Trump is ott lesz az ENSZ-ben jövő hétfőn, de nem vesz részt a klímacsúcson, helyette egy vallásszabadságról szóló tárgyalásra fog beülni a portál cikke szerint.
A mozgalmat kezdeményező Greta Thunberg is New Yorkban van, ahova repülő helyett versenyvitorlással érkezett és ahol számos politikussal, köztük Barack Obamával is találkozott. Thunberg a globális klímasztrájk New York-i állomásán fog beszédet mondani. A New York-i diákoknak engedélyezték, hogy a tanítást kihagyva részt vegyenek a tüntetésen.
Pénteken Ausztráliában kezdődtek meg először a tüntetések, legalább 300 ezren vonultak utcára. A legtöbben Sydneyben és Melbourne-ben vettek részt az akciókon, és a többi nagyvárosban is legalább 10 ezer fős volt a részvétel.
Budapesten a Fridays For Future Magyarország és az Extinction Rebellion Magyarország szervezett tüntetést a Széll Kálmán térre péntek estére, a Klímahét megnyitásaként. A néhány tucat tüntető halottnak tettette magát ("behalt"), hogy felhívják a politikai vezetők és döntéshozók figyelmét az éghajlatváltozás következményeire, és az érdemi cselekvés szükségességére.
A Klímahét legnagyobb magyarországi tüntetése szeptember 27-én lesz. Eddig több mint kétezren jelezték Facebookon, hogy részt vesznek a Clark Ádám térről induló demonstráción.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta