Esett a dollár a jennel és az euróval szemben Ázsiában kedden, mivel az ázsiai befektetési alap és más tőzsdei szereplők adni kezdték az amerikai valutát. Tették mindezt egy lapinformáció miatt, miszerint az Öböl-menti államok azt tervezik, hogy kivonják a dollár használatát az olajtőzsdéről.

Az Independent internetes oldalán közölte kedd reggel, hogy az olajtermelő öböl-menti országok titkos találkozót tartottak kínai, orosz, japán és francia tisztviselőkkel, ahol az olajkereskedelem kapcsán a dollár leváltásáról tárgyaltak. Az országok az amerikai fizetőeszközt egy, többek között a jent, a jüant az eurót valamint az aranyat is tartalmazó kosárral helyettesítenék - közölte a lap öböl-menti és kínai banki forrásokra hivatkozva.

A jelentés növelte a dollárral szembeni ellenállást, amely tovább eshet a jennel és más valutákkal szemben a nap folyamán a kereskedők szerint. A legtöbb ázsiai szereplő a hír hallatán elfordult a dollártól.

MarketWatchnak nyilatkozó elemzők úgy vélték, hogy az idő most a dolláreladásoknak kedvez. A szakértők szerint már korábban is hallani lehetett hasonló híreket, de most emiatt emelkedik az aggodalom az amerikai valuta helyzetét illetően - bármi, ami elfordíthatja a dollártól a kereskedőket, megakadályozza az amerikai fizetőeszköz mint globális tartalékvaluta emelkedését.

Hirohisa Fudzsi japán pénzügyminiszter cáfolta az információt, mondván, hogy nem hallott ilyen találkozóról. Úgy fogalmazott, hogy ez egy olyan időszak, amikor "sok történet kering". Muhammad al-Jasser, a szaúdi központi bank kormányzója szintén úgy nyilatkozott, hogy nem tárgyaltak a dollár kivonásáról az olajgyártók.

Az arany árának emelkedése és az amerikai kamatláb alacsonyan tartása miatti aggodalom voltak a fő tényezők között, amelyek gyengítették korábban a dollárt.