Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott hétfői ülésen a tárca közlése szerint elmondta: az előkészületek ütemterv szerint haladnak, és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet - íra az MTI.
A miniszter beszédében emlékeztetett: a 2021-2027-es uniós fejlesztések középpontjában a vasúti projektek állnak, a tervezők, a kutatóintézetek, a mérnöki cégek számára is megnyugtató, hogy komoly lehetőségek várnak Magyarországra.
Kapcsolódó
Az a célunk, hogy vasúti árufuvarozás tekintetében megkerülhetetlenek legyünk, ennek egyik, több szempontból kiemelt fejlesztési területe a Budapest-Belgrád 150. számú vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése - mutatott rá Palkovics László. A miniszter hangsúlyozta az együttműködés fontosságát annak érdekében, hogy 60 hónap múlva meginduljon a közlekedés az új szakaszon.
Az ITM kiemelte: a vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd az áruk leggyorsabb szállítási útvonalát a görögországi kikötők és Nyugat-Európa között. Az Ázsiából Európába tartó teherforgalomból tranzitországként Magyarország is profitál, így kedvező adottságaival élve a régió logisztikai központjává válhat. Emellett a két főváros közötti személyforgalomban a menetidő a jelenlegi 8 óráról kevesebb mint a felére csökken.
A projekt megvalósításával kapcsolatos hétfői egyeztetésen részt vettek a MÁV Zrt., az RM International Zrt., a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft., a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft., a FŐBER Zrt., a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. képviselői, valamint Duan Jielong kínai nagykövet.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat