Wilbur Ross a CNBC televíziónak nyilatkozott hétfőn reggel. A műsorban leszögezte: nem csupán a kilépésről, hanem az erről szóló egyeztetések megkezdéséről is korai beszélni.
"A WTO tisztában van azzal, hogy szüksége van némi reformra. Úgy gondolom, hogy valóban szükséges frissíteni és összehangolni a szervezet különböző tevékenységeit, s aztán majd meglátjuk, ez hová vezet" - fogalmazott Ross.
Az amerikai kormány "nem csinált titkot" abból, hogy mit gondol a WTO működéséről és szükséges reformjairól - tette hozzá.
Donald Trump amerikai elnök korábban élesen bírálta a kereskedelmi szervezetet. Az Axios hírportál a múlt héten arról közölt - meg nem nevezett hírforrásokra hivatkozó - értesüléseket, hogy Washington ki akar lépni a WTO-ból.
Pénteken Steve Mnuchin pénzügyminiszter ezt határozottan cáfolta. Az Axios vasárnap is visszatért a témára, s arról írt, hogy információi szerint Donald Trump felkért törvényhozókat, hogy alkossanak törvényjavaslatot a kilépésről.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint