A flotta szerint a tűznek 12 sérültje van, közülük tízen a haditengerészet kötelékéhez tartoznak. Egy tiszt sorsa továbbra is ismeretlen, őt továbbra is keresik - írja az MTI.
A tüzet csütörtök délelőtt a hajó első energiarekeszében valószínűleg a hegesztési munkavédelmi előírások megszegése okozhatta a murmanszki Zvjozdocska hajójavító üzemben, szikra lobbanthatta lángra a hajófenéken összegyűlt olajat. A mintegy 600 négyzetméteren elharapózott tüzet kora délutánra sikerült lokalizálni, ám a kigyulladt dízel és a kábelek sűrű füstje akadályozta a tűzoltókat abban, hogy eljussanak a tűzfészekhez. A tűz kitörésekor mintegy 400 ember tartózkodott a fedélzeten, mindannyiukat evakuálták.
Nem ez az első baleset az Admiral Kuznyecov felújítása során: tavaly október végén Murmanszkban elsüllyedt a világ egyik legnagyobb, PD-50-es típusú úszódokkja, amelyben a nehézcirkálót javították. A hadihajó éppen távozott a dokkból, amikor áramkimaradás történt, és a svéd építésű PD-50-es ciszternái megteltek vízzel.
A baleset idején mintegy 60 munkás tartózkodott az úszódokkon. Öten közülük a vízbe estek, három embert sikerült kimenteni közülük, egy eltűnt, egy pedig életét vesztette. Ledőlt két toronydaru is, egyikük megrongálta a repülőgép-hordozó felszállópályáját egy négy-ötméteres átmérőjű lyukat ütve benne. A hajó törzse nem sérült meg.
A nehézcirkálót 1985-ben bocsátották vízre, és 1990-ben állították hadrendbe. A hadihajó 305 méter hosszú, repülőfedélzetének szélessége 72 méter, teljes vízkiszorítása 59 ezer tonna. A járművet Granyit típusú manőverező robotrepülőgépekkel fegyverezték fel, amelyeket 12, a hajó orr-részében, a fedélzet alatt található indítóállásról lőnek ki.
A hajó 30 MiG-29K/KUB és Szu-33-as típusú harci repülőgépet, továbbá Ka-52K típusú csapásmérő, valamint Ka-27 és Ka-29 tengeralattjáró-elhárító helikopterek szállítására alkalmas. A nyugati szaksajtó által elavultnak tartott Admiral Kuznyecov részt vett a szíriai hadműveletben, ahol két repülőgépet veszített a fedélzeti fékezőrendszer meghibásodása miatt.
A nehézcirkáló 2017-ben elkezdett felújítása a tervek szerint a jövő évig tart, és a repülőgép-hordozót 2021-ben vagy 2022-ben állítják ismét hadrendbe. A hajó összes elektromechanikus berendezését átszerelik, beleértve a hajtóművet is. Korszerűsítik az Admiral Kuznyecov légierőt kiszolgáló rendszerét is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Kövér László büntetőfeljelentést tett Polt Péternél

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Még most vegyen kedvenc kávéjából, hamarosan emelkedik az ára

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó
