Idén február-áprilisban a munkanélküliek száma Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest 73 ezer fővel, 265 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal, 5,8 százalékra csökkent. 2016. február-áprilisban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 294 ezer fő volt, 153 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 65,6 százalékra emelkedett,
Az Államadósság Kezelő Központ június 28-án tartja 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióját 40 milliárd forint tervezett mennyiségben.
Az USA-ban délután fél háromkor teszik közzé az első negyedéves, végleges GDP adatokat. Az amerikai gazdaság növekedési üteme a tavalyi utolsó negyedévben 0,80 százalék volt, míg 2016 első három hónapjára 1 százalékos bővülést vár az elemzői konszenzus.
Szintén délután adják ki az USA első negyedéves, energia- és élelmiszeráraktól szűrt mag PCE inflációs indexét. A tavalyi utolsó negyedévben az árindex 2,10 százalékos szinten állt, az elemzők 2016 első negyedévére változatlan értékkel számolnak.
Délután négykor jelenik meg a júniusi amerikai fogyasztói bizalmi index. Májusban az index 92,6 ponton állt, a várakozások alapján a nyár első hónapjában 93,1 pontos állásra lehet számítani.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot