Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter írországi látogatásának sajátos hátteret ad, hogy az elmúlt évek bevándorlása nyomán a zöld sziget legnagyobb kisebbségét az ott élő lengyelek alkotják - írta a Gazeta.pl. Ennek szellemében elsősorban olyan ügyeket akart napirendre venni tárgyalásai során, amelyek honfitársait érintik.
Ezek egyike a lengyel nyelv és kultúra képviselte az ír iskolákban. A varsói kormány álláspontja szerint az Írországban élő lengyelek megérdemlik, hogy a gyermekeiket anyanyelvükön nevelhessék, lengyelül taníttathassák. A miniszter ennek szellemében tárgyalt például az ír oktatási tárca vezetőjével a lengyel nyelv oktatásának bevezetéséről.
Kis Lengyelország
A ír sziget mindkét részén érezhető a lengyelek jelenléte. Van olyan kint élő magyar, aki egy lengyel közösségbe költözött be. A környékükön alig hallani angol szót, a boltok a Lengyelországban megszokott árukat kínálják, amelyek persze sokkal olcsóbban kínálják áruikat, mint a helyi áruházak a brit termékeket. A lengyel sajtótermékek is megvásárolhatók.
A miniszter diszkréten hallgatott arról, hogy ki állná lengyeloktatás bevezetésének költségeit. A Gazeta szakírói szerint "állati jó buli lenne", ha az ír adófizetők is egyetértenének azzal, hogy az ő pénzükből kell kifizetni a változtatás költségeit. Ami a varsói vezetést illeti: azzal igyekeznek segíteni az ottani lengyeleknek, hogy bővítik az írországi konzulátusok kapacitását.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy