A portál cikke szerintaA gazdasági egyenlőtlenségekről évente közölt beszámoló becslése nem tűnik irreálisnak, csupán egy feltétele van: a jelenleg 61 éves Bill Gates-nek meg kell érnie 86. életévét. Ez az egészségügy jelenlegi fejlettsége és Bill Gates anyagi helyzete alapján nem zárható ki, sőt kifejezetten valószínűnek tűnik.
Amikor 2006-ban Gates távozott az általa alapított Microsofttól, vagyonát 50 milliárd dollárra becsülték. Azóta nagyon ügyesen forgatta a pénzét. Például beszállt az Ecolab nevű cégbe, amely a világ egyik piacvezető vállalkozása a vízgazdálkodásban. De érdekelt a kanadai állami vasúti társaságban is és persze Microsoft részvényeinek az értéke is folyamatosan nőtt, a legutóbbi évben például 34 százalékkal. A Bloomberg becslése szerint Bill Gates vagyona tavaly augusztusban elérte a 90 milliárd dollárt, ez az USA bruttó hazai termékének a 0,5 százaléka. Gates vagyona egy év alatt 6,2 milliárd dollárral nőt, miközben a világranglistán mögötte álló spanyol üzletemberé, a Zarát alapító Amancio Ortegáé "csak" 3,6 milliárddal.
Az idézett Oxfam jelentés azzal került egyébként először a világlapok címoldalára, hogy a földkerekség nyolc leggazdagabb emberének vagyona akkora, mint a legszegényebb 3,6 milliárd legszegényebb emberé összesen. A nyolc leggazdagabb: Bill Gates, Amancio Ortega, Warren Buffett, amerikai befektető, Carlos Slim mexikói telekom király, Jeff Bezos, Amazon, Mark Zuckerberg Facebook, Larry Ellison Oracle alapító és Michael Bloomberg üzletember, volt New York-i polgármester.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki