Larry Summerst, Barack Obama elnök korábbi gazdasági tanácsadóját kiváló közgazdásznak és éles eszű, határozott döntéshozónak tartják, ám az amerikai demokraták soraiban sokan nem bocsátják meg neki, hogy Clinton elnök pénzügyminisztereként része volt a pénzpiacok szabályozásának könnyítésében és a Harvard egyetem vezetőjeként lesajnáló megjegyzést tett a nők képességeire. Az előbbi miatt sokan egyenesen őt teszik felelőssé a pénzügyi válságért, ezért ha meglepő volt is, nem volt érhetetlen lemondása arról, hogy induljon a Fed elnöki tisztének megszerzéséért - összegzi a Reuters az ügyet követő első elemzői értékeléseket.

Nem egyértelmű, hogy saját döntést hozott-e vagy Obama kérte meg az önkéntes visszalépésre. Az elnöknek a legkevésbé sem hiányzik egy rossz ízű vita a pártján belüli, amikor a szíriai katonai beavatkozás ügyében amúgy is szembe került a képviselők jelentős részével. A várakozások szerint a szenátus banki bizottságában négy demokrata szenátor szavazott volna Summers jelölése ellen, korábban húsz kormánypárti képviselő írta alá azt a levelet, amelyben arra kérték Obamát, hogy ne őt, hanem Janet Yellent, a Fed elnökhelyettesét jelölje a januárban távozó Ben Bernanke utódául.

Szabad az út

A Fednek rosszkor jön az ügy, ugyanis szerdán a várakozások szerint bejelenti monetáris enyhítésének mérséklését, ami sok elemző szerint az egyik legkritikusabb lépés lesz az intézmény történetében. A tőzsdei befektetők viszont úgy látják, hogy Summers távozásával az egyenletből zöld jelzést kapott a kockázatvállalás, ugyanis őt héjának tartják, aki tempósabban folytatta volna a monetáris enyhítés lezárását, mint az első számú esélyessé előrelépett Yellen.

Larry Summers
Kép: Reuters

Az S&P-500 tőzsdeindex határidős jegyzése majdnem 18 bázisponttal, a Dow Jonesé 164 bázisponttal ugrott meg a hírre, az európai határidős jegyzések egy százalékkal híztak. Az ázsiai tőzsdék növekedéssel indították a hetet. A dollár az euróval, a svájci frankkal és az ausztrál dollárral szemben is gyengült. Az arany ára 1,5 százalékkal ment feljebb.

Yellen mellett felmerült még Doland Kohn, a Fed korábbi elnökhelyettesének neve, akivel Obama az elmúlt hetekben szintén tárgyalt. A hetven éves, 2010-ben visszavonult Kohnt szintén a galambnak minősülő pénzügyi szakértők között tartják számon. Timothy Geithner az első Obama-adminisztráció pénzügyminisztere ugyan kijelentette, hogy nem érdekli az állás, ám a Wall Street Journalnak nyilatkozó szakértők szerint minden bizonnyal fog kapni egy telefonhívást az elnöktől.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!