Az első négy hónapban harminc százalékos növekedéssel elért 31,2 milliárd dollár alapján az idén a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke meg fogja haladni a százmilliárd dollárt. "A gyors növekedés elsősorban a stabilizálódó orosz gazdaság rohamosan növekvő keresletének volt köszönhető" - fogalmazott a minisztérium szóvivője, megjegyezve, hogy ezzel egyidőben emelkedett a Kína által Oroszországból importált nyersanyagok ára és volumene is.
A két ország közötti kereskedelmi forgalom ugyanakkor nagy növekedési potenciállal rendelkező termékcsoportokkal is bővült: az első negyedévben például az orosz mezőgazdasági termékek kínai exportja 35,3 százalékkal emelkedett. (Nagy a baj - bizalmi válság közelít.)
Kapcsolódó
A kínai minisztériumi szóvivő szerint a kereskedelmi kapcsolatok élénküléséhez nagyban hozzájárult a kínai beruházások növekedése is Oroszországban, valamint számos ágazatban, mint például a repülőgépiparban és az energiaiparban a fejlesztési kooperáció bővülése. "A két ország a növekedési lendület fenntartása érdekében nagy figyelmet szentel a külkereskedelmi struktúra optimalizálásának és a nagy növekedési potenciállal rendelkező területek fejlesztésének".
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük