Az Ukrayinska Pravda című hírportál közlése szerint erről Jurij Mirosnyicsenko, a Régiók Pártjának (PR) parlamenti képviselője számolt be az ukrán ICTV televíziós csatornának. "Minden lehetőségünk meg van arra, hogy felszabadítsuk a (tüntetők által elfoglalt) hivatalos intézményeket és akár a Majdant (Kijev központi terét) is (...), de ezt a lépést sosem fogom megtenni, mert ők is a polgártársaink" - mondta állítólag Janukovics.
November végén az ukrán államfő orosz nyomásra visszatáncolt az Európai Unióval kötendő társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírásától. Kijevben válaszul kormányellenes tüntetések kezdődtek, amelyek január 19-étől utcai harcokba torkolltak, miután a parlament a gyülekezési jogot korlátozó törvényeket fogadott el. A biztonsági erőkkel vívott összecsapásoknak több száz sérültje és öt halálos áldozata volt.
A kijevi tüntetők közlésük szerint múlt pénteken "fegyverszünetet" kötöttek a belügyi és belbiztonsági hatóságokkal, a bebörtönzött aktivisták kiengedéséért cserébe.
Mirosnyicsenko az ICTV-nek elmondta, nemrég vitákat folytattak a kormányzó pártban a rendkívüli állapot esetleges bevezetéséről, amely magával vonta volna a hadsereg bevetését is. Erre azonban nem kerül sor - szögezte le a képviselő.
"Az elnök azt mondta, amennyiben a politikusok nem tudnak megállapodásra jutni és azt végrehajtani, akkor a helyzet egyetlen demokratikus megoldása, ha előre hozott választásokat tartanak" - idézte a képviselőt a hírportál.
Mirosnyicsenko szerint az elnök egyértelműen parlamenti és elnökválasztásokról beszélt.
A következő elnökválasztásra rendes körülmények között jövőre, míg a parlamenti választásokra csak 2017-ben kerülne sor Ukrajnában.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás