Az amerikai diplomácia leköszönő irányítója a CNN hírtelevízió nemzetközi kiadásának Londonban adott interjújában minősítette "helytelennek" Donald Trump megnyilvánulásait.
John Kerry külön kiemelte a megválasztott elnök Angela Merkel német kancellár címére intézett kritikáját a menekültpolitika ügyében. "Úgy gondolom, nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor azt sugalljuk, hogy Európa egyik legerősebb vezetője ilyen vagy olyan hibát követett el"- fogalmazott Kerry.
Vasárnap egy londoni és egy német lapnak adott interjújában Donald Trump bírálta, hogy Merkel 2015-ben csaknem 900 ezer menedékkérőt fogadott be. "Nagyon katasztrofális hibát követett el, hogy befogadta az összes illegálisan érkezőt, bárhonnan is jöjjenek" - mondta Trump a német Bild című lapnak.
Kerry viszont ezzel ellentétben "különlegesen bátornak" nevezte Merkel döntését a migránsok befogadásáról. A tavalyi Brexit-népszavazás előtt egyébként Barack Obama elnök Londonban aktívan kampányolt a kilépés ellen, amiért Boris Johnson - aki azóta külügyminiszter lett -, nyilvánosan és élesen bírálta őt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat