Jean-Claude Juncker a Der Spiegel című hetilapnak adott, az MTI által idézett nyilatkozatában a német válságmenedzselést körülményesnek és lassúnak nevezte, és arra utalt, hogy ez hátráltatja az adósságválság megoldását. Az euróövezeti tagállamok körében nagy tekintélynek örvendő luxemburgi miniszterelnök úgy vélte, hogy a válságkezelés üteme Berlinben jóval lassabb, mint a többi fővárosban.
Juncker közvetve kritizálta a német alkotmánybíróság legutóbbi határozatát, amely a Bundestagot különleges jogokkal ruházta fel az uniós döntések előzetes jóváhagyására vonatkozóan. A karlsruhei bírói testület a többi között kimondta, hogy fontos európai uniós határozatokat Merkel kancellár, illetve a kormány nem fogadhat el a parlament vagy legalábbis a költségvetési bizottság előzetes helyeslése nélkül.
Az eurócsoport elnöke ezt a mechanizmust túlságosan körülményesnek nevezte. Utalt rá, hogy a Bundestag nem tud mindent előzetesen jóváhagyni, a csúcsértekezleteken ugyanis még az utolsó pillanatban is születhetnek kompromisszumok. A luxemburgi miniszterelnök természetesnek nevezte, hogy a német parlament élni kíván költségvetés-alkotási jogával, de hozzátette, hogy ez nem vezethet az EU döntéseinek lelassításához.
Az állam- és kormányfők vasárnapi csúcsértekezletén született előzetes döntések támogatásához Angela Merkelnek most is szüksége van a Bundestag jóváhagyására. A kancellár a hét elején kormánynyilatkozatban tájékoztatja a parlamentet a Brüsszelben történtekről, és ezt követően várható minden valószínűség szerint a költségvetési bizottság állásfoglalása. Merkel ennek birtokában utazik vissza Brüsszelbe a szerdai "második félidőre".
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói