A német gépipari szövetség (VDMA) csütörtökön azt közölte, hogy a februári német megrendelések 11 százalékkal, a külföldi megrendelések pedig 14 százalékkal nőttek. (Rossz hírre ébredt Merkel.)
A külföldi megrendeléseken belül az euróövezetből érkezett megrendelések 10 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az euróövezeten kívülről érkezettek pedig 16 százalékkal bővültek.
Kapcsolódó
A német gépipari ágazat rendelésállománya tavaly 8 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldi rendelésállomány 10 százalékkal, az export megrendelések 5 százalékkal emelkedtek.
A VDMA a német gépipar legnagyobb foglalkoztatóit képviseli. Az ágazat 1,35 millió embernek ad munkát, tavalyi bevétele elérte a 224 milliárd eurót.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot