December 1-jével állhat csak munkába az új Európai Bizottság, jelentett ki az Európai Parlamenti szóvivője szerdán. A bejelentés hivatalosan is megerősítette azt, amit Ursula von der Leyen, a testület leendő elnökének múlt heti levele alapján már sejtetni engedett - írja az Indexen az Eurológus.
A késés fő oka az, hogy a a 26-ból három jelöltet is alkalmatlannak találtak a biztosi pozíciókra. Köztük Trócsányi László korábbi magyar igazságügyi minisztert is, akit az EP JURI szakbizottsága összeférhetetlennek talált a mandátummal, mivel érvelésük szerint problémás, hogy Trócsányi azt állította, nincs kapcsolata a nevét viselő Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával, miközben abban még 2018 nyaráig tulajdonrésze volt. Rajta kívül még a román és a francia jelölt is elhasalt, akiket pótolni kell.
A tervek szerint az Európai Parlament október 23-án szavazott volna az új Bizottságról, de ezt az új jelöltek megtalálásáig eltolják. Ha ezen a voksoláson átment volna a Bizottság, akkor november 1-én kezdhette volna meg a munkáját, de a halasztással most ez december 1-re tolódik.
Az új Bizottság felállásáig a Jean-Claude Juncker vezette testület marad. Ezt a helyzetet korábban a magyar kormány komoly problémának nevezte.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál