Mina Andreeva újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy a francia, a magyar, illetve a román jelölések továbbra is nyitottak, azonban az új bizottság hivatalba lépésének várható idejét illetően nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.
A szóvivő megerősítette, hogy von der Leyen ott lesz a tagországi vezetők e heti csúcsértekezletén, és hangsúlyozta, a testület összetételénél számos szempontot figyelembe kell venni, a folyamatot egy háromdimenziós puzzle kirakásához hasonlította.
Kapcsolódó
A megválasztott elnök Sylvie Goulard helyett múlt héten új jelöltet kért Franciaországtól, ahogyan az Európai Parlament jogi bizottságában összeférhetetlenségre hivatkozva elutasított Trócsányi László és Rovana Plumb helyett korábban Magyarországtól és Romániától is.
Orbán Viktor kormányfő végül Várhelyi Olivért, a brüsszeli állandó képviselet vezetőjét jelölte a posztra. A sajtóban ugyanakkor korábban esélyesként emlegették többek között Győri Enikő és Járóka Lívia EP-képviselőt is. A francia elnöki hivatal kedden tudatta, hogy Emmanuel Macron államfő csak az EU-csúcs után fogja majd megnevezni az új jelöltjét.
Bár Ursula von der Leyen valóban két-két személy jelölésére kérte eredetileg a tagállamokat, ennek csak a portugál és a román kormány tett eleget. Brüsszelben már gyakorlatilag kész tényként kezelik, hogy legalább egy hónapot csúszni fog az Európai Bizottság eredetileg november elsejére tervezett hivatalba lépése.
Csúszás esetén Jean-Claude Juncker jelenlegi elnök és csapatának tagjai maradnának a posztjukon ügyvivőként. Ilyenre korábban már háromszor is volt példa, legutóbb a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság esetében, amely a tervezettnél három hónappal később állt csak fel.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat