Egyetlen országnak sem sikerült a járvány harmadik hullámának megtörése után lazításokat bevezetnie anélkül, hogy előtte kemény intézkedéseket hozott volna, mint az éjszakai kijárási tilalmak – mondta a kancellár heti videóüzenetében. Szavai szerint Németország sem kerülheti el ezeket az intézkedéseket - írta az atv.hu az MTI nyomán.
Csakis a héten elfogadott korlátozásokkal lehetséges belátható időn belül apasztani a fertőzöttek számát. Eközben a pandémia leküzdésében kulcsszerepet játszó oltási kampány kezd lendületbe jönni.
Németországban eddig a lakosság 7 százalékát immunizálták teljes körűen. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerint a lakosság 22,8 százaléka kapta meg eddig valamelyik vakcina legalább első adagját.
Christine Lambrecht német igazságügyi miniszter szerint a teljesen beoltott emberek esetében bizonyos korlátozásokat feloldhatnak.
Ha megállapítást nyer, hogy az oltás nemcsak a betegség kialakulása, de a vírus terjedése ellen is véd, úgy azt figyelembe kell venni az intézkedések meghozatalánál – mondta Lambrecht a Handelsblattnak nyilatkozva. Hétfőn vitathatják meg az erre vonatkozó felvetéseket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Magyar találmány lesz világsiker: az űrtechnológia forradalmasítja a városok tervezését

Olyan hideg lesz éjszaka, amilyen még télen sem volt

Infláció: vannak, akik még Orbán Viktornál is jobban kikészülnek tőle

Jön az állampapír-pénzeső 3.0, százmilliárdokat kapnak a befektetők

Újabb rossz hír: ez biztosan nem hiányzott a németeknek
Amerikai-orosz csatára vágyik Putyin
