Magyarország Japán fontos európai partnere - hangsúlyozta Jamada Dzsun, a japán külügyminisztérium európai főigazgató-helyettese budapesti konzultációin, a Külügyminisztérium (KÜM) közleménye szerint. A japán diplomata megbeszélést folytatott Magyar Leventével, a Miniszterelnökség külügyi helyettes államtitkárával, Wintermantel Péterrel, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkárával, valamint a Külügyminisztériumban tárgyalt Magyarországnak július 1-jén a visegrádi csoportban (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kezdődött elnökségéről.
A KÜM közleménye szerint Wintermantel Péter arról beszélt, hogy a V4 és Japán együttműködése az Európai Unió és Japán stratégiai partnerségét is erősíti, ezért "Magyarország célja, hogy a V4 elnökeként ezt az együttműködést Japánnal tovább gazdagítsa".
A tárgyaláson a felek - utalva a két kormányfő júniusi varsói találkozóján folytatott megbeszélésére - megerősítették, hogy a két ország befektetési ügynökségei megállapodást kötnek majd Orbán Viktor miniszterelnök novemberi tokiói látogatásakor. A konzultáción elégedettséggel nyugtázták a gazdasági kapcsolatok fellendülését, különös tekintettel a 2012-ben bejelentett több mint 700 millió euró (206 milliárd forint) értékű magyarországi új japán beruházásra.
Wintermantel Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar fél a kedvező befektetői és üzleti környezet mellett a munkavállalási feltételek javítását is szem előtt tartja. Ezért Magyarország szorgalmazza a magyar-japán szociális biztonsági megállapodás mielőbbi aláírását - tették hozzá.
A Külügyminisztérium annak kapcsán, hogy például jelenleg mintegy 200 japán orvostanhallgató tanul Magyarországon, idézte Wintermantel Pétert, aki a konzultáción elmondta: "kétoldalú kapcsolataink kiemelt területét képezi a felsőoktatás, ezért egymás kultúrájának jobb megismerését, az egymás országai iránti kölcsönös szimpátia elmélyítését elősegítendő a magyar fél tervezi, hogy állami ösztöndíjakkal járul hozzá további japán hallgatók fogadásához".
Emellett Wintermantel Péter helyettes államtitkár ígéretesnek nevezete az energiapolitika területén formálódó magyar-japán együttműködést. Elmondta, hogy Japán értékes partnere lehet Magyarországnak a megújuló energiaforrásokban és a nukleáris technológiában játszott vezető szerepe miatt is. A Külügyminisztérium a tervek szerint - tekintettel a megújuló energiaforrások területén folytatott együttműködés fontosságára - ősszel magyar-japán energiapolitikai szemináriumot rendez - olvasható a Külügyminisztérium közleményében.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye