A helyi síközpontok az elmúlt évtizedek egyik legrosszabb időszakát élik. Az ország legészakibb szigetén, Hokkaidóban, ahol korábban mindig friss hó fogadta a turistákat, decemberben hiába várták a hóesést, és januárban is csak kis mennyiség esett.
Az 1972-es téli olimpia helyszínén, Szapporóban síversenyeket kellett elhalasztani, és teherautóval hordtak havat az éves hófesztiválra. A helyi meteorológia ügynökség szerint tavaly decemberben olyan kevés hó hullott a térségben, amire a feljegyzések kezdete, 1961 óta nem volt példa - írta a portál a Japan Times nyomán. Délebbre még rosszabb a helyzet.
Bár számos üdülőhelyen még van elég hó, a mostani helyzet rontja Japán jó hírét, a távol-keleti ország ugyanis eddig arról volt ismert, hogy télen mindig sok hó esik. A globális felmelegedés esőt csinál a hóesésből - magyarázta a lapnak Hiroaki Kawase időjáráskutató.
Mindez igencsak érzékenyen érintheti a téli sportra és üdülésre építő turisztikai cégeket. Bár az elmúlt húsz évben jelentősen csökkent az ilyen céllal érkező turisták száma, 2016-ban még mindig jelentős számú, 5,8 millió síelő és snowboardos látogatott el a távol-keleti országba.
Európában is romlik a helyzet. A korábbi hírek szerint a klímaváltozás egyelőre inkább az Alpok alsó harmadában található síterepeket érinti, azaz többnyire Ausztria keleti pályáit, és kisebb részben Franciaországot, Olaszországot, valamint Németországot.
A klímaváltozás egyre nagyobb károkat okoz az osztrák gazdaságnak, jelenleg ez éves szinten egymilliárd euróra becsülhető, azonban az osztrák környezetvédelmi hatóság szerint ez az összeg 2050-ig évi 8,8 milliárd euróra emelkedhet. A cégek, s különösen a hitelintézetek mérlegeiben azonban egyelőre nem jelenik meg ez a kockázat
Az osztrák jegybank szerint a csökkenő hómennyiség miatt az 1550 méter fölé tervezett hotelek építési projektjei könnyen csődbe mehetnek. Mivel az ilyen projektek jellemzően nagy tőkeáttétellel futnak helyi bankokon keresztül, ez a probléma akár viszonylag gyorsan komoly veszteséget okozhat a nyugat-ausztriai bankoknak. De a csökkenő hómennyiség és a kevés gleccserolvadék miatt hiányozni fog majd a víz a vízerőművekből is, ami megnehezíti az megújuló energiaforrásokra való átállást is Ausztria számára - hívta fel a figyelmet Wolfgang Pointner, az Osztrák Nemzeti Bank szakértője.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön