A földrengést helyi idő szerint 12 óra 58 perckor történt, az epicentruma Oszaka északi részén volt, mintegy 13 kilométeres mélységben a japán hatóságok szerint.
Eddig három halálos áldozatról számoltak be: egy 9 kilenc éves kislányra egy uszoda fala omlott rá a 350 ezer lakosú Takacuki városában, míg egy 80 éves férfire egy fal omlott Oszakában, egy másik, ugyancsak nyolcvanas éveiben járó férfire egy könyvespolc esett rá, és mire megtalálták, meghalt.
Kapcsolódó
A földmozgás több helyütt fennakadásokat okozott a reggeli csúcsforgalmi órákban, leállt miatta a nagy sebességű Sinkanzen vasút és más vasútvonalak forgalma, nyomában kiterjedt áramkimaradások keletkeztek, és az oszakai gázszolgáltató cég elővigyázatosságból megszakította több mint százezer háztartás ellátását - számolt be a portál.
A szigetország középső részén és a Fukui prefektúrában lévő Takahama, Mihama és Oi atomerőmű 15 reaktorának mindegyike zökkenőmentesen működött - közölte az őket működtető vállalat, a KEPCO.
Oszakában ez volt a legintenzívebb szeizmikus hatás azóta, hogy 1923-ben elkezdtek átfogó méréseket végezni. A japán meteorológiai szolgálat arra figyelmeztet, hogy egy héten belül még egy hasonló erejű földrengés rázhatja meg a térséget.
A fotó forrása: AFP Photo/Jiji Press/STR.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön