A bejelentésre azután került sor, hogy a kormány tanácskozott Teheránban. A lépés az Egyesült Államok által Kászim Szulejmáni ellen elkövetett merényletre adott válasz.
Irán az elmúlt években egyoldalúan már fokozatosan feszegette a korábbi megállapodás határait, miután Donald Trump vezetésével az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a Barack Obama elnök által megkötött megállapodásból - olvasható a 444.hu cikkében. A megállapodást az európai hatalmak próbálták egyben tartani, több-kevesebb sikerrel: Irán tavaly májusban jelentette be, hogy növelni fogja a dúsított uránium termelését.
Kapcsolódó
Augusztusban azt jelentették be, hogy az urándúsítás eddigi 3,67 százalékos koncentrációját feljebb emelik. Az előzetes várakozások szerint 5 százalékra. Ez még mindig messze van a fegyverekhez használt koncentrációtól, amely 90 százalék fölött van - írta a lap.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük