Mahárástra négy körzetében, összesen húsz fertőzött szervezetében azonosították a delta plusz mutációt (B.1.617.2.1). A tőlük vett mintákat továbbították genetikai szekvenálásra, hogy tanulmányozni tudják jellemzőit.
Radzses Tome mahárástrai egészségügyi miniszter megerősítette, hogy már megkapta a szekvenálásról szóló jelentést a CSIR-IGIB genetikai intézettől. A jelentést a hétfői szakértői tanácskozáson vitatják meg az MTI szerint.
Az új vírusvariáns az Indiában márciusban azonosított delta nevű vírustörzs mutációja. A delta fertőzőképessége - akárcsak a brit és a brazil mutációé - erősebb a kínai Vuhanban másfél évvel ezelőtt azonosított "eredeti" koronavírusnál.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta