Paradicsominfluenzának vagy paradicsomláznak nevezett betegségre figyelmeztetnek indiai kutatók – írja az IFLScience cikke alapján a 24.hu. A fertőző betegség oka egyelőre nem ismert, hatására vörös, akár egy kisebb paradicsom méretét is elérő hólyagok keletkeznek az ember testén.
Vasso Apostolopoulos, a Victoria University munkatársa és kollégái tanulmányukban arról számolnak be, hogy
Kerala és Orisza államokban több mint száz, ötévesnél fiatalabb gyermek fertőződött meg.
Az első esetet május 6-án, a keralai Kollam térségében regisztrálták, azóta az államban több településen is felbukkant a betegség.
A paradicsomlázban szenvedő gyerekek influenzaszerű tüneteket produkálnak, a fertőzés legszembetűnőbb jelei azonban a fájó, vörös hólyagok. A jelentés alapján a betegség igen fertőző, bár úgy tűnik, nem életveszélyes, és viszonylag enyhe, hét-tíz napig tart. Apostolopoulos szerint a páciensek többsége fiatal, és nem tudni, hogy mi történik, ha a fertőzés immunhiányos vagy idősebb személyekre terjed át. „Jelenleg még mindig elszigetelt, és úgy tűnik, nem terjedt Indián túlra” – mondta a kutató.
A szakértők akkor állapítják meg, hogy paradicsominfluenza okozza a megbetegedést, ha a tesztek révén a dengue-, a chikungunya- és a Zika-lázat, a varicella-zoster vírust, valamint a herpeszt kizárták.
Ashley Quigley, az Új-Dél-Walesi Egyetem munkatársa elmondta: egyelőre nem tudni, hogy a járványt egyetlen vagy több vírus idézi-e elő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek