Még 2016 júniusában tartottak népszavazást arról a kérdésről, hogy az Egyesült Királyság kilépjen-e az Európai Unióból. És bár a nagy donorokat, valamint a szavazói többséget az államszövetségben maradó tábor mögött sejtették, meglepetésre a távozást támogatók annyira sikeresen kampányoltak, hogy az ország a brexit mellett döntött.
A függetlenségpárti UKIP politikusa, Nigel Farage által vezetett csapat a kampány idején azzal büszkélkedett, hogy hetente 15 millió embert voltak képesek elérni bevándorlás- és EU-ellenes kampányanyagaikkal. De igazából rejtély volt, hogy honnan volt erre anyagi forrásuk, sőt, sokan azt sejtették, hogy többet költhettek rá, mint amennyit törvényileg szabad lett volna - írja a 444 a témáról szóló Financial Times-cikk szemléjében.
Kapcsolódó
A finanszírozás szabálytalanságát most több apróbb tételnél meg is állapította a brit választási bizottság. Például illegálisnak találták az Arron Banks nevű üzletember által gründolt Better for the Country Ltd. nevű cég menedzsmentköltéseit, de az amerikai tanácsadónak, Goddard Gunsternek fizetett több mint kétszázezer fontos költés is vita tárgya még, ahogy vizsgálnak számlákat összesen nyolcvanezer font értékben. De kutatják még, honnan szerzett Banks további 8,4 millió fontot a kampányra. De az sem világos még, hogy a kormányzó tory párt és a jelenlegi brit kormányban miniszterként szolgáló Boris Johnson és Michael Gove által vezetett hivatalos kampány, a Vote Leave, milyen pénzekből gazdálkodott.
Egyelőre egy 77 380 fontos túlköltés miatt ítéltek 70 ezer fontos (25 millió forintos) bírságot, és kezdeményezik a rendőri eljárást.
A brexit egyébként a brit belpolitika talán legnagyobb válságához vezetett. Pontos terv még a mai napig nincs róla.
A fotó forrása: Tolga Akmen/AFP.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló